Vegyi anyagokra vonatkozó szabályozások

Az európai irányelveken alapuló, azok átvételéből születő hazai rendeletek mellett a vegyi anyagok kezelésében egyre nagyobb súlyt képviselnek a közösségi rendeletek. Ezek vagy az Európai Parlament és/vagy a Tanács rendeletei, vagy – e rendeletek felhatalmazása alapján – európai bizottsági rendeletek. Mindkettő kötelező érvényű, sőt, ellentét esetén felülírja a hazai rendeletet.

A közösségi jogszabályok módosítása esetén a módosító vagy helyesbítő rendelet új azonosító számot kap, és szemben a hazai gyakorlattal, nem építik ezt be az eredeti rendeletbe. Ezért szinte lehetetlen pontos és teljes jogszabályszöveget készíteni. Készülnek un. konszolidált verziók, melyek bár nem joganyagok, de tartalmazzák ezeket az egyesítéseket. Az alábbi linkek az EUR-Lex-en arra az oldalra mutatnak, melyen a Dokumentum adatai menü alatt láthatjuk ezeket az Egységes szerkezetbe foglalt változatokat és a dátum mutatja a konszolidálás időpontját. Ezért az alábbi listában már nem adjuk meg a konszolidálás időpontját: a megadott linkek alatt kiválasztható a legfrissebb.

Az Európai Vegyi-anyag Ügynökség új szolgáltatása a vegyi anyagokra vonatkozó jogszabálykereső, az EUCLEF Ebben az anyag valamely azonosítója: neve, CAS- vagy EK-száma alapján megadja azt, hogy milyen közösségi joganyagban szerepel.

A vegyi anyagokra vonatkozó szabályozás lehet általános vagy lehet specifikus, utóbbi adott felhasználású anyagokra vonatkozó (biocid, növényvédő-szer, gyógyszer stb.). Ezek nem csak a veszélyes hanem minden anyagra vonatkoznak, tehát ennek megfelelően módosult a főcím is.

Általános szabályozások vegyi anyagok gyártására, importjára, osztályozására és felhasználására

Tárolás

  • 2011. évi CXXVIII Törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról
  • 208/2011. (X.12.) Kormány rendelet a katasztrófavédelmi bírság részletes szabályairól, a katasztrófavédelmi hozzájárulás befizetéséről és visszatérítéséről.
  • 219/2011. (X.20.) Kormány rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről
  • 234/2011. (XI.10.) Korm. Rendelet a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról
  • 1/2016. (I.5.) NGM rendelet a veszélyes folyadékok vagy olvadékok tárolótartályainak, tároló-létesítményeinek műszaki biztonsági követelményeiről, hatósági felügyeletéről
  • 2/2016. (I.5) NGM rendelet a nyomástartó berendezések, a töltő berendezések, a kisteljesítményű sűrített gáztöltő berendezések műszaki hatósági felügyeletéről és az autógáz tartályok időszakos ellenőrzéséről.
  • 35/2014. (XI.19.) NKM rendelet egyes szállítható nyomástartó berendezések üzemeltetésévvel kapcsolatos műszaki biztonsági követelményekről és a Gázpalack Biztonsági Szabályzatról

Szállítás

  • 2011. évi LXXX. Törvény a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függeléke 2011. évi módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt szövegének kihirdetéséről
  • 7/2011. (III.8.) NFM rendelet a mezőgazdasági vegyszerek és üzemanyagok mezőgazdasági vontatóval vagy lassú járművel vontatott pótkocsival történő közúti szállításáról
  • 62/2013. (X.17.) NFM rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Vasúti Fuvarozásáról szóló Szabályzat (RID) belföldi alkalmazásáról
  • 25/2014. (IV.30.) NFM rendelet a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadóról
  • 313/2014. (XII.12.) Kormány rendelet a veszélyes áru légi szállításával kapcsolatos katasztrófavédelmi hatósági ellenőrzésről és a bírság kivetésének szabályairól
  • 2015. évi LXXXIX. törvény a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás „A” és „B” Melléklete kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről
  • 508/2020. (XI.18.) Kormány rendelet az 1957. szeptember 30-án létrejött, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) módosításáról szóló Jegyzőkönyv és a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Megállapodás egységes szerkezetben történő kihirdetéséről
  • 39/2021. (VII.30.) ITM rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Megállapodás (ADR) „A” és „B” Mellékletének belföldi alkalmazásáról
  • 282/2023. (VI.30.) Kormány rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodáshoz (ADN) csatolt Szabályzat kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről
  • 283/2023. (VI.30.) Kormány rendelet a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függeléke Mellékletének kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről
  • 284/2023. (VI.30.) Kormány rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Megállapodás „A” és „B” Melléklete kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről

Szakterületi szabályozások

Veszélyes anyagok árucikkekben

Ezekre speciális jogszabályok vonatkoznak (általában irányelvek hazai átvételével létrejött rendeletek) az alábbi területeken:

Jogszabályok témakörönként

Energiahatékonyság >>
Élelmiszer >>
Képzés >>
Környezetvédelem >>
Mérésügy >>
Minőségügy >>
Munkavédelem >>
Tűzvédelem >>
Vasút >>

Képzéseink

Ajándékok letöltése, újdonságok, szakmai témák automatikus értesítőjére feliratkozás >>

Rólunk mondták

"Ragyogó, logikus felépítésű, gyakorlatorientált."

Horváth Viktória
www.bkf.hu

"Az egyetem elvégzése után megfogadtam, hogy soha többet nem ülök "iskolapadba", de sok év után ez a két nap volt, ami rádöbbentett, hogy néha nem árt."

Garamszegi Patrik
www.omikrondokk.hu

"LEAN menedzsment koordinátor tanfolyam. Egy vérpezsdítő 5 nap"

Varga János
RUGET Magyarország Kft.

"A Poligont Kft. képzésén lehetőségem volt a valós életből hozott, a rendszerépítések és bevezetések terén gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező elhivatott oktatótól tanulni az irányítási rendszerek belső auditjának a mikéntjét."

Szabó András
Electrolux Lehel Kft.

"Gyors, pontos, csak a szükséges dolgokkal foglalkozik, de ha igény van rá kitér egyéni problémákra, javaslatokra is."

Vargáné Helyes Marina
DKG - East Zrt.

"Ajánlom a képzést minden olyan embernek, aki nehezen viseli a "száraz" anyagokat. Az előadó az ilyen embereknek is érdekesen fogja előadni azokat."

Farkas Szabolcs
www.fabricom.hu

"Bátran ajánlom azoknak. akik rendszerismeretüket komplex módon kívánják fejleszteni és ez irányú ismereteiket mélyíteni kívánják."

Fekete Attila
Minőségház Bt.

"Szívből ajánlom, aki olyan jó hangulatú képzésen akar részt venni, ahol a szakmai tudás átadása emberközpontúan történik."

Solti Ferenc
EMKI

"Figyelemmel kísérhető, gyakorlatias képzés, rutinos előadó."

Fülöp Gyula
www.chemark.hu

"Jó, a vállalatunk igényeire kialakított képzést kaptunk, felkészült, kiváló oktatótól."

Nagy Sándor
DS Smith Packaging Hungary Kft.

Ajándékok letöltése, újdonságok, szakmai témák automatikus értesítőjére feliratkozás >>